2012. szeptember 25., kedd

16. fejezet 1/3.

Sziasztok! Szeretnék meggyőződni arról, hogy ténylegesen érdekel titeket, amit írok. Én tényleg szívem-lelkem beleadom, minden héten írok bele, nehogy utolérjem magam és sokat kelljen várnotok. Arra kérlek titeket, amennyiben kíváncsiak vagytok a folytatásra, gyűjtsetek össze legalább 4 kommentet. Igen, a chatben is elfogadom, de lássam nyomát, hogy van, akit érdekel! Nem szeretem ezeket a módszereket, de tudnom kell, mennyire strapáljam magam, hiszen az én időm is véges. 

„Nem az ajándék értéke számít, hanem a szeretet az ember szívében.”

Már csak pár nap választott el minket az ünnepektől. Vagy, ahogy Daniel mondaná, már csak négyet kell aludni, hogy feldíszíthessük a fenyőfát.  Két nap volt hátra a munkaidőszakomból és ez idő alatt még el akartam intézni egy nagyon fontos dolgot. Megvenni Valentino ajándékát. Kedden este, mikor ismételtem Valentino lakásában vacsoráztunk, a konyhában maradtam, hogy segítsek Stefanianak elmosogatni. Megvártam, míg a fiúk átmentek a nappaliba, majd Valentino édesanyjához fordultam.
- Szükségem van a segítségedre! – támadtam le. – Fogalmam sincs, hogy mit adjak ajándékba Valentinonak – meséltem elkeseredve.
- Hűha – sóhajtott nagyot. – Az a baj, hogy nekem sincs ötletem – elszomorodtam. Stef volt az utolsó reményem. – Adj neki valami olyat, ami sokat jelentene. Egy képet, egy apró tárgyat a barátságotokról, vagy bármi – tanácsolta. – Hidd el, ez többet jelentene számára, mint egy új bukósisak vagy valami – felnevettem.
- Arra is gondoltam pedig – kuncogtam. Elmosolyodott. Elkezdtem törölgetni a tányérokat, miközben eszembe jutott a legtökéletesebb ajándék.

                                                  ***

Huszonötödikén délben az olasz hagyományok szerint is közösen ülünk családi ebédet. Ez után kerül sor az ajándékok kiosztására. Mivel többségünk olasz – egyedül Daniel nem – úgy döntöttünk, most is ezen hagyományok szerint fogunk cselekedni.
Daniel reggel segített nekem bepakolni a meglepetéseket az autó csomagtartójába és ő is hozta saját kezűleg elkészített, szuper titkos ajándékait. Mindketten elegánsan öltöztünk fel. Természetesen nem bálba készülősen, de azért adtunk a megjelenésünkre, hiszen mégiscsak ünnep van. Miután tökéletesen összeszedtük magunkat elindultunk a Rossi házhoz.

Nem csalódtam. Stefania sürgött-forgott a konyhában, míg a fiúk egymást segítették a készülődésben. Luca a haját próbálta elviselhetőre fésülni, míg Valentino két ing között vacilált.
- Ülj le a kanapéra! – nyomtam egy apró puszit Dan fejére, majd a konyha felé vettem az irányt.
- Én nem mennék be! Engem is kiküldött – suhant el mellettem Vale.
- Biztos beleettél a kajába – nevettem.
- Én? – kérdezte döbbenten. – Én egy hős voltam! Megkóstoltam nem-e romlott! – még hangosabban nevettem. Imádom ezt az embert, lehet akármilyen dilinyós is.
- Gyere te hős! – húztam közelebb az ingjénél fogva, majd segítettem neki begombolni. Ahogy végignéztem mellkasán, nagyot kellett nyelnem. Elöntött egy érzés, melyet már hosszú évek óta nem éreztem. Megkívántam egy férfit, szexuálisan.
- Kösz. Angyal vagy – mosolygott rám, majd nyomott egy apró puszit az arcomra köszönésképpen és tovább sietett, hogy befejezze a készülődést.
Luca közben használta bátyja hajzseléjét – bár azt nem tudom Valentinonak minek hajzselé – és végre tökéletesen állt a frizurája. Leült Daniel mellé és beszélgetni, majd játszani kezdtek. Úgy döntöttem csak azért is benézek Stefhez.
- Szia – köszöntöttem egy puszival. – Segíthetek valamiben?
- Nem kell, angyalom – mosolygott. – Boldogulok. Inkább foglald le Valentinot, mert egyfolytában bejár a konyhába – nevetett.
- Rendben – nevettem én is. – Megnézem, mit tehetek. De, ha kell segíteni… - kezdtem bele, de félbeszakított.
- Szólok – bólintott.
- Köszönöm – visszasétáltam a nappaliba, majd a fürdőszobaajtóhoz. – Mi a baj szépfiú? – incselkedtem vele viccesen.
- Semmi-semmi – rázta a fejét. – Kész vagyok már! – robogott ki hozzám. – Anyu kizavart, mi? – nevetett.
- Inkább finoman kitessékelt – mosolyogtam. – Megbízott azzal, hogy ne engedjelek a konyhába, szóval találj ki valami más programot – utasítottam.
- Srácok? – kérdezte.
- Játszanak – mosolyogtam.
- Akkor… öö.. talán.. nézhetnénk valami filmet – vont vállat.
- Milyen filmre gondoltál? – indultunk el a szobája felé.
- Nem tudom – vont vállat. – Valami vígjátékra – mosolyogtam.
- Akkor legyen a Nagyfiúk Adam Sandlertől, légy szí’ – kértem. Imádom azt a filmet.
- Nyaras filmet karácsonykor? – nevetett.
- Akkor legyen a Csontdarálók – ajánlottam.
- Rendben – bólintott. – De csak, mert karácsony van – kacsintott.
- Na, persze! Amúgy is rávennélek! – nevettem, mire ő az ágyra lökött és csiklandozni kezdett. – Be fogok pisilni! – nevettem. Szerencsére leállt, mielőtt ez a katasztrófa bekövetkezhetett volna.

Elnyúltunk egymás mellett az ágyon és így néztük a filmet. Körülbelül a felénél elpilledtünk, és már jóval a film vége után, Stefania hangjára ébredtünk.
- Lia, segítenél egy kicsit? – kérdezte, majd megtántorodott, mikor megpillantott minket. Egymást ölelve aludtunk.
Pislogni kezdtem, majd megdörzsöltem a szememet.
- Tessék? – néztem fel.
- Semmi. Aludjatok nyugodtan! – indult ki. Valentinóra néztem, már ő se aludt. Felkeltem mellőle és Stefania után indultam.
- Ne haragudj, csak kicsit elpilledtünk… - magyarázkodtam. – Itt vagyok! Miben segíthetek?
- A terítésben – mosolyodott el. – Szeretnék egy kicsit ünnepieset – mesélte.
- Rendben – bólintottam. – Összehozok valamit – ígértem. Bár Valentino étkészletei alapján nehéz volt alkotni, találtam a szekrényben egy nagyon szép terítőt és Stefania vett előre néhány karácsonyi szalvétát, így ezekkel díszítettem az asztalt. – Na? – néztem Stefre.
- Szép lett – bólintott, miközben kikapcsolta a sütőt. – Kész vagyok! Szólnál a fiúknak?
- Persze – mosolyogtam, majd a nappaliba siettem. Már Valentino is ott ült a srácok mellett. – Fiúk, irány kezet mosni! Ebédelünk!
- Ne már anyu! Már csak egy pálya van! – könyörgött Daniel.
- Hát jó… akkor majd én meg Valentino osztozunk a játékokon – a körömágyamat fürkésztem, hogy hatásosabb legyen.
- De azok a mieink – dermedt le kisfiam.
- Na és? Majd mi megnézzük őket – vontam vállat. Daniel könnyebben befolyásolható volt, így a fürdőszobába rohant, Luca pedig követte. Egyedül már úgy se tudna játszani.
Ahogy elhaladtam Valentino mellett, felnézett a kanapéról és felemelte tenyerét, hogy lepacsizzunk. Tehát, neki is tetszett a cselem. – Gyere te is! – biccentettem a fürdőszoba felé. A fiúk megmosták a kezüket és beszáguldottak a konyhába. Én és Valentino is kezet mostunk és követtük őket. 

3 megjegyzés:

  1. Szia Csajszi!
    Ez nagyon szuper lett ismét, csak ismételni tudom magamat. ;))
    Kíváncsi vagyok végül milyen ajándékot talált ki Lia Valentinonak :))
    Vale-Vale. Miért nem lepődök meg rajta? Olyan bolondos :DD
    Különben meg nyári film karácsonykor a legjobb. szerintem :) Aranoysak ők ketten, na. Lia tudja, hogy kell hatni a fiára, hatásos az egyszer biztos. De általában minden gyereknél bejön. :))
    És van értelme írni ezt a sztorit, hidd el. Én imádom a kezdetektől fogva. A komimra is mindig számíthatsz. Amikor tudok, akkor mindig komizom :)) Tehát csak így tovább, jó úton jársz, remekül írsz.:)
    puszillak, D.

    VálaszTörlés
  2. igazán nincs mit, most már itt is tudok írni :)) szuper fejezet lett :) mercii voltam :D

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Lehet, hogy nem fog tetszeni, amiket most mondani fogok, de remélem, nem haragszol majd meg értük így ismeretlenül, hanem inkább elgondolkodsz rajtuk egy kicsit.

    Elsőként kiemelném azt, hogy én megértem, hogy nehéz úgy dolgozni, hogy közben semmilyen vagy csak kevés visszajelzés érkezik. De mindenféle kritériumokat kiszabni a frissek rendszerességével kapcsolatban szerintem elég szemétség. Arra is gondolj, hogy másoknak is van élete, és lehet, hogy csak két rohanás közepette van idejük elolvasni azt, amit írtál, de attól még itt vannak és olvasnak, te meg visszajelzés hiányában meg akarod fosztani őket ettől az élménytől. Másrészt kommenthatárt szabni szerintem hülyeség is, hiszen ha valaki veszi is majd a fáradtságot, csak ilyeneket fogsz kapni, mint a felettem szólótól, és az építő kritikákat akár el is felejtheted.

    A másik dolog, hogy szerintem még nem vagy elég érett az íráshoz, így tanácsolom, hogy pihentesd kicsit, olvass sokat és fejlődj. Hogy megfogadod-e a tanácsot, az rajtad múlik, én most kiemelem néhány hibádat.

    A fejezeteid túl rövidek, és általában nem szólnak semmiről. Általában csak párbeszédekből állnak, nagyon kevés a leíró rész, és így nagyon nehéz az olvasónak beleképzelnie magát az adott szituációba. Ha egy kicsit bemutatnád a környezetet is, esetleg egy-két költői eszközt - metaforákat, megszemélyesítéseket - is elrejtenél a sorok között, máris lehetne érezni, hogy a sorok olvastatják magukat.

    A karaktereidet is kidolgozhatnád egy kicsit jobban, hisz tulajdonképpen alig ismerjük őket. A külső tulajdonságaikon és a munkahelyükön kívül alig jellemzed őket belső tulajdonságokkal, így néha nem érthető, hogy egy adott szituációban miért reagálnak úgy, ahogy, vagy miért viselkednek a mindennapokban úgy, ahogy.

    A cselekménybe vihetnél egy kis hétköznapi izgalmat, mert - mint már említettem - általában túl laposak. A filmekbe illő hihetetlen jelenetek hanyagold, és törekedj inkább az életszerűségre.

    A helyesírásod azt hiszem, rendben van, legalábbis én nem találtam kiugró hibákat a fejezetekben.

    Remélem, megfogadsz néhányat a tanácsaim közül, mert a fantáziád alapján lehet belőled jó író, viszont addig még nagyon-nagyon sokat kell fejlődnöd.

    puszi: kRITikA

    VálaszTörlés