16. fejezet 2/3.

Nyugodtan mondhatom, hogy az étel isteni volt! Még sosem ettem ilyen finom karácsonyi ebédet! Stef aztán tényleg kitett magáért.
- Mikor ajándékozunk? – csillant fel Daniel szeme süti majszolás közben.
- Azonnal – simogattam meg a fejét, majd nyomtam rá egy puszit. – Addig tedd szépen sorba azokat, amiket te hoztál – ajánlottam neki. Másképpen úgy se bírná ki, míg mi is befejezzük az evést.
- Oké – állt fel boldogan és elindult a nappalihoz.
- Nem felejtettél el valamit? – kiáltottam utána.
Visszarohant, nyomott egy puszit Stefania arcára, megköszönte az ebédet, majd ismét elszaladt.
- Mint egy kis adrenalin bomba – nevettem fel.
- Majd kinövi – mosolygott Stef.
- Akkor Valentinonak miért nem sikerült? – kérdeztem, mire mind felnevettünk, kivéve az említett, bár az ő arcára is mosolyt csaltam.
- Egész nap engem fogsz szekálni? – húzta fel szemöldökét.
- Nem is szekállak – mosolyogtam rá. – Csak szívom a véred – kacsintottam rá.
- Szövetkeztél anyámmal? – játszott sértődöttet.
- Nem – mosolyogtam. – Csak végre úgy érzem magam, mintha lenne egy igazi családom – vallottam be felszabadultságom okát. Még a szemei is ragyogtak, miközben rám mosolygott. Közelebb hajoltam, megöleltük egymást.
- Kész vagyok! – jelent meg kisfiam sugárzó mosollyal az arcán.
- Akkor menjünk – néztünk össze mindannyian.
Valentino a derekamra tette kezét, így terelt a nappali felé. Nem tudtam mire vélni, de nem is nagyon volt időm agyalni ezen. Mind helyet foglaltunk, egymás mellett és vártuk a meglepetéseket.
- Ki kezdi? – kérdezte a házigazda.
- Én csak anyuéknak csináltam – vallotta be Luca kicsit elszomorodva.
- Óh, de hát ez nem baj – mosolyogtam rá biztatóan. – Ők a családod.
- De ti is, csak… akkor még nem ismertelek titeket… - motyogta.
- Nem baj – mosolyogtunk rá biztatóan.
A fához sétált majd elvett két apró, becsomagolt dobozt. Az egyiket odanyújtotta bátyjának, a másikat pedig édesanyjának. Valentino megölelte, Stefania pedig megpuszilta kisfiát.
Először a báty bontotta ki ajándékát. Ahogy szakadt a papír eszembe jutott, amikor huszonöt évvel ezelőtt ugyanezekkel a mozdulatokkal segített kibontani a szülinapomra kapott kismotort. Imádtam!
A dobozból egy apró kismotor bukkant elő. Ez a gyűjthető, polcokra való dísz. Amikor Valentino körbeforgatta, akkor láttam meg igazán, ez maga Vale versenymotorjának kicsi másolata.
- Ez nagyon szuper! – nevetett boldogan. Ismét megölelte öcsikéjét, majd felállt, hogy az ajándékot, az őt megillető helyre tegye.
Stefania következett. Szépen gondosan bontotta ki a dobozt, mely egy gyönyörű pár fülbevalót rejtett, ami igazi arany volt. Igen, igazi.
Stefaniának elállt a lélegzete én pedig azon gondolkodtam, honnan telik egy ilyen kissrácnak ilyen drága holmira. Aztán persze hamar kiderült, mikor megláttam, hogy Stef háta mögött lepacsizik testvérével.
- Te intézted? – súgtam Valentino fülébe.
- Csak besegítettem – mosolygott.
- Jó testvér vagy! – nyugtáztam, majd fejemet a vállára hajtottam.
- Nagyon köszönöm, Kicsim! – suttogta Stef könnyes szemekkel, majd megölelte Lucát.
- Szívesen – mosolygott. – Szeretlek!
- Én is téged – rebegte szívből.
Luca lehuppant a fotelbe, Stef pedig áthajolt mögöttem.
- Köszönöm – tátogta Valentinonak.
- Nagyon szívesen – mosolygott drága barátom.
- Én jöhetek? – kérdezte közben Daniel. Már nagyon izgatott volt.
- Igen – ültem fel.
Mindenkinek kiosztotta a saját kézzel készített ajándékait. Mivel még nem rendelkezik saját pénzzel, így barkácsolt. Mindig is szeretett.
Stefania egy ékszeres dobozt kapott, Luca egy kis plüssmacit (ez persze nem sajátkészítés), hogy szerencsét hozzon neki a versenyeken, Valentino és én pedig ugyanolyan ajándékot kaptunk, csak míg drága barátomé karra, az enyém nyakba való. Kapott egy karkötőt, rajta egy apró motorral. Fából készült, de bizonyára ezt az iskolában szerezte, mert ő ennyire még nem ért hozzá. Az én nyakláncomon ugyanaz a medál volt.
- Azért, hogy mindenki lássa, hogy barátok vagytok – mosolygott.
- Nagyon köszönjük! – mosolyogtunk össze, majd közelebb húztuk fiamat egy nagy ölelésre, és tőlem persze puszit is kapott.

- Akkor most én jövök! – állt fel Stef, miután Daniel leült. A két fiú nagyobb dobozt kapott. Luca bontotta ki először, az övé egy új motoros ruhát rejtett, ami tökéletesen illik a motorjához és elképzeléseihez is. Megköszönte édesanyjának, majd leült Dan mellé és várta, hogy kinyissa az ajándékát. A papír csak úgy szakadt a kezei között, mire egy doboz bukkant elő. Kinyitotta a tetejét és kiemelt belőle egy bukósisakot.
- Ö... köszönöm – ő se nagyon tudta hova tenni a dolgot és én sem. Minek neki bukósisak? Fél, hogy elesik az utcán vagy megtámadják a metrón?
Stef csak mosolygott, majd felénk fordult. Egy-egy borítékot nyomott a kezünkbe. Végigtapintottam rajta, valami papírt rejtett. Jesszusom, ugye nem pénz? Nem, azt nem teheti! Nem engedem neki!
Nem mertem feltépni a borítékot, de Valentino megtette a sajátjával. Egy belépő volt benne két napra az egyik Birminghami wellness hotelbe. Minden szolgáltatás előre kifizetve.
Én is feltéptem gyorsan a borítékom. Ugyanolyan belépőt rejtett, de nekem is csak egy darabot. Ugye nem gondolja komolyan, hogy Danielt egyedül hagyom itthon?
- Arra gondoltam a két ünnep között rátok férne egy kis pihenés – mesélte ötletét. – Én meg addig majd vigyázok a fiúkra!
- Nem tudom, hogy ez mennyire jó ötlet – vonakodtam kicsit. – Két fiú mégiscsak több mint, egy…
- Jó leszek – mosolygott Daniel, majd leült mellém és megölelt. – Menjetek kirándulni! – felsóhajtottam.
- Mit gondolsz? – kérdeztem Valentinot.
- Jól hangzik – mosolygott boldogan, majd egy apró puszit nyomott az arcomra. – Én jövök! – állt fel. Először testvérét lepte meg. Új levonókat vett neki, melyeket motorjára ragaszthat. Luca nagyon boldog volt, le se tudta tenni a kezéből, annyira nézegette őket.
Ezután Stefania következett. Ő egy nyakláncot kapott, amin egy szív alakú medál lógott. Volt rajta egy apró zár, amit Stef azonnal kipattintott, ahogy a szív kettényílt a két oldalán két fiának fényképe volt.
- Nagyon köszönöm – ölelte meg nagyfiát, majd puszit nyomott arcára. Abból, ahogy Valentino visszaölelt, láttam meg igazán, mennyire sokat jelent számára az édesanyja. Persze, mindenkinek sokat jelentenek a szülei, de neki valahogy még talán annál is jobban. De lehet, hogy csak azért vélem így, mert már-már árvának számítok.
Barátom engem akart utoljára hagyni, ugyanis Stefaniat rögtön Daniel követte. Ám az ő ajándéka nem volt a fa alatt. Rossi a másik szobába sétált, majd pár perc elteltével egy mini motoron száguldozva tért vissza. A vér meghűlt az ereimben, mikor Daniel felsikoltott örömében. Nem hiszem el, hogy a legjobb barátom ezt tette velem. Elhiszem, hogy szereti Dant, de ez már túlzás!