Ui.: A kép a Yamahás időszakból van, nem Ducatisból, de nézzétek el nekem, mert nagyon aranyos kép! :D
„Úgy
győzhetjük le a félelmeinket, ha szembenézünk velük. Be kell sétálnunk az
oroszlán barlangjába, megkockáztatva ezzel, hogy elbukunk. De próbáld csak meg
elrejteni a félelmedet. Meglátod, felemészt majd.”
Hétfő. Ebben sikerült kiegyezni azzal a félnótással.
A motorokat egy közeli áruházból béreltük, aláírva egy szerződést, miszerint
bármi baj érné őket, megtérítjük. Azt hiszem ez volt a legkisebb gondom.
Valentino hétvégéje nem úgy sikerült, mint szerettük volna. Tavalyhoz képest nem sokat javult a motor, és csak a tízedik helyen sikerült behoznia a tegnapi futamon. Ma délelőtt pedig én hagyok fel huszonöt év alatt teremtett elveimmel. Újra motorra ülök.
- Nyugi anyu, te vagy a legjobb! – mosolygott rám Daniel az asztalnál. Korán kivetett az ágy és a kellő gyomoridegem is megvolt, de még mindig biztos voltam abban, hogy meg akarom ezt lépni.
- Köszi, Kicsim – csókoltam homlokon. – Kérsz még? – pillantottam üres tányérjára.
- Nem. Már tele vagyok! – simogatta meg hasát.
- Akkor menj kezet mosni! – elmostam a tányért, majd visszamentem az ágyhoz. Valentino telefonon keresztül adott interjút. Leültem mellé, mire ő magához húzott. Ők jelentették minden erőmet.
Beszippantottam illatát és csak élveztem, hogy ilyen közel lehetek hozzá. Hosszan nyilatkozott, minden kérdésre kielégítő választ adott az olasz magazin számára, majd elcsendesedett.
- Hogy vagy? – csókolt aprót hajamba, miközben másik kezével is átkarolt.
- Gyakorolnom kellett volna előtte, vagy… - suttogtam. – Valentino ez így nem jó!
- Kicsim, átvettünk mindent a hétvégén! Meg tudod ülni! – biztatott. – Hiszen felbírtál ülni a Desmosedicira is – hétvégén, mikor a motor a boxban állt, engedélyt kértünk, hogy néha csak úgy felülhessek rá, képben lenni, milyen is ez, valamint megtettem vele egyetlen kört. Mit ne mondjak, borzalmas voltam.
- De az más volt! – emlékeztettem.
- Menni fog! – mondta még utoljára, majd lágyan megcsókolt. Összeszedtük Ucciot és Dant, majd Nickynek is szóltunk, hiszen megígértük, hogy VIP ’jegyet’ kap, ezt követően elindultunk a pályára. Próbáltuk a legnagyobb titokban tartani, de éreztem, hogy ma még fogunk sajtósokat látni.
- Nekem ez nem megy – ráztam a fejem a szalagkorlát mellett állva. Valentino a motort mérte fel, amire hamarosan fel kell ülnöm, de én levegőt is alig kaptam, olyan pánik fogott el.
- Akkor mondd le! – rántott vállat Nicky, mire értetlenül pillantottam rá. – Nézd, elhiszem, hogy rosszul esett, amiket Casey mondott, de nem kell vele foglalkozni! Az egészséged sokkal fontosabb, te pedig mindjárt elájulsz!
- Nem hagyom, hogy sértegesse azt, akit szeretek – tiltakoztam, majd vettem egy nagy levegőt és szerelmemhez lépdeltem. Nem volt saját overálom, így mára az övét viselem, ami elég nagy, de kellemes illata van. – Édesem… - léptem mellé.
- Igen? – kíváncsian mosolygott rám. Intettem neki, hogy egyenesedjen fel a guggolásból, amit ő készséggel tett meg. Lábujjhegyre emelkedtem és hosszan megcsókoltam. – Nagyon szeretlek! – simítottam végig arcán.
- Én is téged – mosolygott boldogan.
- Akkor is, ha béna leszek? – haraptam be alsó ajkamat.
- Nem leszel béna! – forgatta szemeit. – Bízz magadban! – húzott magához. Oldalra pillantottam, ahol a Stoner család érkezett éppen.
- Készen állsz? – kérdezte Casey nagy mosollyal az arcán.
- Igen – sóhajtottam nagyot, majd felültem a motorra.
- Lehetek a zászlótartód, ugye? – állt meg mellettem kedvesem.
- Én Ucciot szeretném – vigyorogtam legjobb barátjára. – Remélem, szerencsét hoz. - Te inkább a lelkemet nyugtasd! – barátja mellénk sétált és megtartotta nekem az esernyőt, amit a versenyzőknél is szoktak minden verseny előtt.
- Erre remek módszereim vannak – elmosolyodott, majd odébb állt, hogy kisfiamra rálátás nyíljon.
- Ügyes legyél anyu, és nagyon vigyázz magadra! – puszilt meg.
- Rendben, Édesem! – szorítottam magamhoz. – Szeretlek!
- Nagyon-nagyon és még annál is jobban – nevetett. Kiskorában sokszor hallotta tőlem ezt a mondatot. – Én is téged! – kaptam tőle még egy utolsó puszit, majd engedte, hogy Valentino még egy csókot adjon ajkaimra, mielőtt felvettem a bukósisakot.
Valentino hétvégéje nem úgy sikerült, mint szerettük volna. Tavalyhoz képest nem sokat javult a motor, és csak a tízedik helyen sikerült behoznia a tegnapi futamon. Ma délelőtt pedig én hagyok fel huszonöt év alatt teremtett elveimmel. Újra motorra ülök.
- Nyugi anyu, te vagy a legjobb! – mosolygott rám Daniel az asztalnál. Korán kivetett az ágy és a kellő gyomoridegem is megvolt, de még mindig biztos voltam abban, hogy meg akarom ezt lépni.
- Köszi, Kicsim – csókoltam homlokon. – Kérsz még? – pillantottam üres tányérjára.
- Nem. Már tele vagyok! – simogatta meg hasát.
- Akkor menj kezet mosni! – elmostam a tányért, majd visszamentem az ágyhoz. Valentino telefonon keresztül adott interjút. Leültem mellé, mire ő magához húzott. Ők jelentették minden erőmet.
Beszippantottam illatát és csak élveztem, hogy ilyen közel lehetek hozzá. Hosszan nyilatkozott, minden kérdésre kielégítő választ adott az olasz magazin számára, majd elcsendesedett.
- Hogy vagy? – csókolt aprót hajamba, miközben másik kezével is átkarolt.
- Gyakorolnom kellett volna előtte, vagy… - suttogtam. – Valentino ez így nem jó!
- Kicsim, átvettünk mindent a hétvégén! Meg tudod ülni! – biztatott. – Hiszen felbírtál ülni a Desmosedicira is – hétvégén, mikor a motor a boxban állt, engedélyt kértünk, hogy néha csak úgy felülhessek rá, képben lenni, milyen is ez, valamint megtettem vele egyetlen kört. Mit ne mondjak, borzalmas voltam.
- De az más volt! – emlékeztettem.
- Menni fog! – mondta még utoljára, majd lágyan megcsókolt. Összeszedtük Ucciot és Dant, majd Nickynek is szóltunk, hiszen megígértük, hogy VIP ’jegyet’ kap, ezt követően elindultunk a pályára. Próbáltuk a legnagyobb titokban tartani, de éreztem, hogy ma még fogunk sajtósokat látni.
- Nekem ez nem megy – ráztam a fejem a szalagkorlát mellett állva. Valentino a motort mérte fel, amire hamarosan fel kell ülnöm, de én levegőt is alig kaptam, olyan pánik fogott el.
- Akkor mondd le! – rántott vállat Nicky, mire értetlenül pillantottam rá. – Nézd, elhiszem, hogy rosszul esett, amiket Casey mondott, de nem kell vele foglalkozni! Az egészséged sokkal fontosabb, te pedig mindjárt elájulsz!
- Nem hagyom, hogy sértegesse azt, akit szeretek – tiltakoztam, majd vettem egy nagy levegőt és szerelmemhez lépdeltem. Nem volt saját overálom, így mára az övét viselem, ami elég nagy, de kellemes illata van. – Édesem… - léptem mellé.
- Igen? – kíváncsian mosolygott rám. Intettem neki, hogy egyenesedjen fel a guggolásból, amit ő készséggel tett meg. Lábujjhegyre emelkedtem és hosszan megcsókoltam. – Nagyon szeretlek! – simítottam végig arcán.
- Én is téged – mosolygott boldogan.
- Akkor is, ha béna leszek? – haraptam be alsó ajkamat.
- Nem leszel béna! – forgatta szemeit. – Bízz magadban! – húzott magához. Oldalra pillantottam, ahol a Stoner család érkezett éppen.
- Készen állsz? – kérdezte Casey nagy mosollyal az arcán.
- Igen – sóhajtottam nagyot, majd felültem a motorra.
- Lehetek a zászlótartód, ugye? – állt meg mellettem kedvesem.
- Én Ucciot szeretném – vigyorogtam legjobb barátjára. – Remélem, szerencsét hoz. - Te inkább a lelkemet nyugtasd! – barátja mellénk sétált és megtartotta nekem az esernyőt, amit a versenyzőknél is szoktak minden verseny előtt.
- Erre remek módszereim vannak – elmosolyodott, majd odébb állt, hogy kisfiamra rálátás nyíljon.
- Ügyes legyél anyu, és nagyon vigyázz magadra! – puszilt meg.
- Rendben, Édesem! – szorítottam magamhoz. – Szeretlek!
- Nagyon-nagyon és még annál is jobban – nevetett. Kiskorában sokszor hallotta tőlem ezt a mondatot. – Én is téged! – kaptam tőle még egy utolsó puszit, majd engedte, hogy Valentino még egy csókot adjon ajkaimra, mielőtt felvettem a bukósisakot.
Majd nem szívrohamot kaptam, mikor Nicky meglengette a zászlót és kezdetét
vette a felvezető körünk. Erre csak azért volt szükségünk, hogy megszokjuk ezt
a motort, bár nem hiszem, hogy ez rajtam segítene.
Úgy éreztem életem legbugyutább lépése volt beleegyeznem a harcba, de már nem visszakozhattam. Lassan, de egyre biztosabban próbáltam végighajtani a pályán, miközben hányni tudtam volna, olyan rosszul éreztem magam. Ideges voltam, izzadtam, a vérnyomásom pedig az egekben járt.
Amint visszaértünk a rajtpozíciónkhoz, láttam még, hogy kedvesem biztatóan mosolyog rám, felemelt hüvelykujjával jelezve, hogy szurkol. Vettem egy mély lélegzetet, mikor Nicky megállt a két motor között és megemelte a zászlót. Amint a magasból a föld felé suhant, elindultunk. Szerencsémre, elég erősen a gázra tapadtam ahhoz, hogy ne szakadjak le azonnal, sőt elég jól sikerült tartanom vele az iramot. Meglepődtem, de felbuzdultam a dolgon és bátrabban mertem motorozni. Valentinonak igaza volt abban, hogy jól jött most mindaz, melyet mellette és szüleink mellett láttam a motorokat illetően, és persze az sem elhanyagolható információ, hogy az elmúlt hétvégén minden este az internetet böngészte velem és csak mesélt és mesélt, hogy mindezzel segíteni tudjon.
Bevettem egy kanyart, ahol számomra is hihetetlen, hogy miképpen, de sikerült megelőznöm Stonert. Kissé eltátottam számat a sisak alatt, majd erősen koncentráltam. Sosem szabad feladnom, főleg most, hogy láthatom, tényleg sikerülhet!
Öt körben egyeztünk ki még a mini futamunk kezdete előtt. Végig előzgettük egymást, hol jócskán lemaradtam, hol pedig jóval előtte jártam. Számomra is hihetetlen volt, de tényleg így történt!
Az utolsó kanyarnál aztán, mikor jócskán előttem haladt, hibázott és lehetőségem nyílt újra megelőzni. Ostoba lettem volna nem kihasználni az alkalmat, nem sokkal a cél előtt. Megelőztem és egyenesen a cél felé tartottam, mikor észrevettem a szalagkorlát mögött álló sajtósokat. Mind rám meredtek és kameráztak, valamint képeket készítettek. Annyira meglepődtem, hogy elfelejtettem az útra figyelni. Lesodródtam a kijelölt pályáról és hatalmasat zakóztam.
Úgy éreztem életem legbugyutább lépése volt beleegyeznem a harcba, de már nem visszakozhattam. Lassan, de egyre biztosabban próbáltam végighajtani a pályán, miközben hányni tudtam volna, olyan rosszul éreztem magam. Ideges voltam, izzadtam, a vérnyomásom pedig az egekben járt.
Amint visszaértünk a rajtpozíciónkhoz, láttam még, hogy kedvesem biztatóan mosolyog rám, felemelt hüvelykujjával jelezve, hogy szurkol. Vettem egy mély lélegzetet, mikor Nicky megállt a két motor között és megemelte a zászlót. Amint a magasból a föld felé suhant, elindultunk. Szerencsémre, elég erősen a gázra tapadtam ahhoz, hogy ne szakadjak le azonnal, sőt elég jól sikerült tartanom vele az iramot. Meglepődtem, de felbuzdultam a dolgon és bátrabban mertem motorozni. Valentinonak igaza volt abban, hogy jól jött most mindaz, melyet mellette és szüleink mellett láttam a motorokat illetően, és persze az sem elhanyagolható információ, hogy az elmúlt hétvégén minden este az internetet böngészte velem és csak mesélt és mesélt, hogy mindezzel segíteni tudjon.
Bevettem egy kanyart, ahol számomra is hihetetlen, hogy miképpen, de sikerült megelőznöm Stonert. Kissé eltátottam számat a sisak alatt, majd erősen koncentráltam. Sosem szabad feladnom, főleg most, hogy láthatom, tényleg sikerülhet!
Öt körben egyeztünk ki még a mini futamunk kezdete előtt. Végig előzgettük egymást, hol jócskán lemaradtam, hol pedig jóval előtte jártam. Számomra is hihetetlen volt, de tényleg így történt!
Az utolsó kanyarnál aztán, mikor jócskán előttem haladt, hibázott és lehetőségem nyílt újra megelőzni. Ostoba lettem volna nem kihasználni az alkalmat, nem sokkal a cél előtt. Megelőztem és egyenesen a cél felé tartottam, mikor észrevettem a szalagkorlát mögött álló sajtósokat. Mind rám meredtek és kameráztak, valamint képeket készítettek. Annyira meglepődtem, hogy elfelejtettem az útra figyelni. Lesodródtam a kijelölt pályáról és hatalmasat zakóztam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése